Itt nincs úszó, amit nézhetnél. A csali lent fekszik, ahol a hal keresgél, és neked a bot végét vagy a kapásjelzőt kell figyelned.
A legtöbb békés hal – ponty, kárász, dévér, márna – a víz alján túrva keresi az ételt. Nem a víz közepén lebeg, hanem az iszapot, a homokot, a kavicsot vizsgálja. Ha oda teszed a csalidat, ott vagy, ahol ő van.
És nem csak a békés hal van lent: a süllő és a harcsa is a fenék közelében vadászik. A fenekezés ezért nem egyetlen horgászat: csak annyit jelent, hogy a csali a fenéken van, a jelzést meg a bot adja. Sokféle csali és sokféle hal belefér ebbe.
Három dolgot kapsz cserébe azért, hogy lemondasz az úszóról:
Amit viszont elveszítesz: az azonnali, látványos visszajelzést. Az úszó mindent elmond, a fenekező bot csak a lényeget. Ezért érdemes előbb úszóval megtanulni, mit csinál a hal a csali körül.
A kapás nem egyetlen pillanat, hanem néhány másodperc alatt lezajló sor. Ha tudod, mi történik odalent, azt is tudni fogod, mikor kell megmozdulnod – és mikor nem.
A lényeg a harmadik pont: a jelzés akkor is jöhet lazulásként, nem csak húzásként. Sok kezdő csak a behúzást várja, és emiatt a kapások felét nem veszi észre.
Az egyik a dobás: egy 60–100 grammos ólom vagy kosár komoly súly, és a bot mögött két méteren belül nem állhat senki. A dobás előtt hátranézni kötelező, és ezt a gyerekkel az első naptól be kell gyakorolni.
A másik a zsinórszakadás. A jó hír, hogy a csúszóólmos szerelék ezt magától megoldja: szakadáskor a zsinór kicsúszik az ólomból, az ólom a fenéken marad, a hal nem cipeli magával. Ahol viszont az ólom rögzítve van a szerelékhez – jellemzően bojlis felépítéseknél –, ott leoldós („biztonsági") ólomkapocs kell, amiről az ólom szakadáskor és akadásnál is lepattan. Ha a gyerek kész fenekező szereléket kap a boltban, ezt az egy dolgot érdemes megkérdezni: le tud-e válni az ólom, ha elszakad a zsinór.
Néhány visszatérő felépítés van, és minden bolti „kész fenekező szerelék" ezek valamelyike. Nem kell mindet ismerned – de ha ránézésre felismered, melyik melyik, tudni fogod, mire számíts.
Innentől négy szó jön elő folyamatosan: főzsinór, előke, forgó és ütköző. Ha valamelyik nem mond semmit, nézd meg egy percre, mi micsoda: a szerelék részei →
A sorrend fentről lefelé: főzsinór → átlyukasztott futóólom → ütköző gyöngy → forgó → előke → horog. Ezen az ólmon végig van egy lyuk, és abban a zsinór szabadon átcsúszik, oda-vissza; az ütköző megállítja, és egyben felfogja az ütődést, hogy az ólom ne verje szét az alatta lévő csomót.
Ezzel a legkönnyebb: itt a legkevesebb, amit el lehet rontani. A hal ellenállás nélkül indul el, a bot vége jelez, és szakadáskor az ólom magától lemarad. Egy meglévő úszós bottal is kipróbálható – nem kell hozzá semmi külön.
Itt az ólom a szerelék legvégén van, és az előke fölötte, oldalra ágazik ki. A horog így a fenéken vagy közvetlenül fölötte kínálja a csalit, az ólom pedig nem csúszik.
Az előnye a gubancmentesség: az oldalra álló előke dobás közben nem tekeredik rá a főzsinórra úgy, mint egy hosszú csúszó szerelék. Hátránya, hogy akadásnál az ólom és a horog együtt marad, tehát köves, akadós helyen könnyebben odavész az egész.
Az ólom helyére etetőkosár kerül. A kosárba tömött etetőanyag pontosan ott bomlik ki, ahol a csalid fekszik – nem tíz méterrel arrébb. Ez a fenekezés legnagyobb ötlete: nincs szórás, nincs találgatás, az etetés és a csali együtt érkezik.
A kosár ugyanúgy csúszik a főzsinóron, mint a futóólom, tehát a kapást a bot csúcsa mutatja. A kosár formája a vízhez igazodik: állóvízen szinte bármi jó, folyón olyan kell, amit nem görget el a sodrás.
Ha a kosaras horgászatot komolyabban viszed – cserélhető botcsúcs, pontos dobás, etetési ritmus –, annak feeder a neve, és önálló oldala van.
Etetni nem csak kosárral lehet. A PVA vízben szétolvadó fólia: egy kis zacskóba teszel pelletet vagy magokat (kukoricát, kendert), és ráakasztod magára a szerelékre, a horog köré. Nem külön viszed ki – a szereléssel együtt repül ki a dobásnál. A vízben a fólia eltűnik, az etetés pedig ott marad egy maréknyi kupacban, közvetlenül a csalid körül.
Főleg a bojlis horgászat eszköze, ahol az etetőanyag zöme külön megy ki (csúzli, dobócső, etetőrakéta), és a PVA azt biztosítja, hogy a horogcsali körül is legyen étel – videóval és a használat buktatójával a bojlizás oldalán.
Úszó nélkül is látszik a kapás, csak máshol. Amit használsz, az a módszertől és a bot számától függ:
Mindegyik ugyanazt a három mozgást mutatja meg, csak másképp: megfeszülés, lassú behúzás, vagy hirtelen lazulás.
Ugyanez a szerelék, csak a csali nem növényi vagy szemes, hanem hal: halszelet vagy csalihal. A süllő és a harcsa a fenéken keresi a zsákmányt, tehát ott is kell kínálni nekik. Etetőanyag itt nincs – a szag és a csali maga dolgozik.
A felépítés jellemzően csúszóólmos, vagy tiroli fás – ez utóbbi egy pálcika alakú, alul nehezített ólom, ami a köves fenéken felállva „lépeget", és sokkal ritkábban akad be, mint egy sima ólom. Az előke itt hosszabb, mint a békés halas szerelékeken, hogy a csali szabadabban mozogjon. Ez a fenekezés az egyetlen ág, ami átvezet a ragadozós világba – ha ott a mozgás is érdekel, onnan a pergetés a következő lépés.
A süllő a fenéken, jellemzően sodrásban vagy mélyedések szélén áll. A szerelék ezért egyszerű és gubancmentes: csúszóólom vagy tiroli fa, alatta forgó, és egy hosszabb előke a halszelettel.
Két dolog tér el a békés halas horgászattól. A csalihal használatát a helyi horgászrend szabályozza – hogy egyáltalán lehet-e, honnan származhat, és élő csalihalról van-e szó –, ezt indulás előtt meg kell nézni, mert víztérenként más.
A másik a horog kiszedése: a süllőnek és a harcsának is komoly fogazata van, tehát hosszú csőrű fogó kell hozzá, és nem a gyerek keze.
Innen kétfelé lehet menni. Mindkettő ugyanezen az alapon áll, csak más ritmusban és más halra.
Etetőkosár, cserélhető botcsúcs, pontos dobás, sűrű újradobás. Folyamatosan csinálsz valamit, és jönnek a halak.
A fenekezés belépő ága Tovább a feederhez →Kemény bojli a horog mellett lógó rövid szálon (ez a hajszálelőke), tudatos etetés, hosszú kivárás. A legnagyobb halak módszere – és a legtöbb türelmet igénylő.
Türelem kell hozzá Tovább a bojlizáshoz →Ezek már a haladó szint: olyan apróságok, amiket a tapasztalt fenekezők használnak. Nem kell mindet egyszerre megjegyezni – a sáv magától megy, és megáll, ha ráállsz egérrel vagy megfogod ujjal.
Ha a gyerek nem bír egy helyben ülni, de a partot sem akarja végigjárni, a feeder a jó középút. Ha a mozgás a lényeg, akkor inkább a pergetés. Ha még egyáltalán nem fogott halat, akkor pedig előbb az úszózás.
A csúszóólmos fenekezéshez elég egy meglévő bot és néhány ólom – ez gyakorlatilag ingyen kipróbálható. A feeder az első igazi vásárlás, de kezdő szinten még nem nagy tétel, és egy kezdő szett sokáig kiszolgál.
A bojlizás ennek a többszöröse, mert ott állvány, több bot, jelzők, szák és pontymatrac is kell. A két aloldalon ez külön-külön le van írva.